AA dagerrotípia volt az első széles körben használt fényképészeti eljárás. A 19. század csodájából több tízezer darab készült Magyarországon. A régi nyersanyagok élettartama azonban a végéhez közeledik. Mi lesz a sorsa az első fényképes emlékeinknek?
A dagerrotípia nem volt egy olcsó fényképkészítési eljárás, és gyorsnak sem nevezhetjük mai szemmel. A képeket akár több percig kellett exponálni, portré esetében ez azt jelentette, hogy a fotóalanynak mozdulatlanul kellett állnia/ülnie hosszú időn keresztül. Pislogni azért lehetett, mivel a hosszú expozíciós idő alatt a szem többnyire nyitott állapotban volt, így a képeken a szem is kivehetővé vált. A dagerrotípiát számos más eljárás váltotta fel, - mindig jött egy gyorsabb, jobb, olcsóbb, könnyebben reprodukálható technika. Dagerrotípiákat 1860 körül még készítettek, ezután a fényképész mesterek is váltásra kényszerültek.
Magyarország történelme szempontjából nagyon fontos az a húsz év, amikor ez a fényképészeti eljárás a fénykorát élte. Az 1848/49-es szabadságharc alakjai, a hozzá köthető fényképes dokumentációk csakis dagerrotípiával készülhettek. A Magyar Nemzeti Múzeum is mutatott már be kézzel, aprólékos munkával készült restaurált dagerrotípiát, de ilyen felvételről ismerjük Petőfi Sándor kinézetét, valamint Kossuthról is maradt fent restaurálható felvétel, amelyet nem is olyan régen mutattak be.
A Petőfi-dagerrotípia sincs jó állapotban. A kép 1844 körül készült (bal oldali képen a dagerrotípia ismert állapota látható), azonban a hetvenes évekre már nagyon rossz állapotba került. Ekkoriban készült róla egy másolat, amelyet javítottak és át is rajzoltak. Így jelent meg publikálva, 1879-ben (jobb oldali fotó). Később, a 20. és a 21. században is készültek restaurációk, valamint digitalizálták is a felvételt. Az eredeti felvételt a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzik.
fotók: Wikipédia
A szakértők szerint ma már nagyon ritka, hogy korabeli dagerrotípia kerül elő, még ritkább az, ha olyan személy/esemény látható a képen, amely közérdeklődésre adhat okot.
1839-1860 közt több tízezer dagerrotípia készült hazánkban, a legtöbb felvétel azonban már az elmúlt száz évben megsemmisülhetett. A nyersanyag egyébként nagyon kényes: tárolástól függően előbb-utóbb kicsapódik a rajta lévő ezüst-oxid, valamint a kép folyamatos sötétedése is megfigyelhető lesz.
Ma ha valahonnan előkerülne egy ilyen tárgyi emlék - valaki padlásáról, pl. - akkor még ha csekély eséllyel is, de akár felismerhetővé lehetne tenni az elfeledett dagerrotípiát.
A megmenthető dagerrotípiák felbukkanásának esélye egyre kisebb, ráadásul egy-egy restauráció komoly szakértelmet és időt igényel. Emiatt történhet meg az, hogy a még gyűjtői kézben lévő vagy elfeledetten tárolt dagerrotípiák hamarosan menthetetlenek lesznek.
A témában javasolt:
Szilágyi Gábor: Daguerre - Gondolat, 1987.
Péntek Orsolya: A magyar fotó 1840-1989 - Látóhatár, 2018.
